Hiszek a képességeimben, tudomásul veszem a nagyszerűségem

Hiszek a képességeimben

Hiszem, hogy saját jól-létünk megteremtésével szebb és jobb hellyé tehető a Világunk. Életvitelünk megváltoztatásával, saját lelki és fizikai jól-létünkkel hozzájárulunk a körülöttünk élő emberek lelki és ezáltal fizikai jól-létéhez is.

Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban (Gandhi)

Ép testben ép lélek. Elgondolkoztál már mit jelent pontosan? Ha még nem, kérlek tedd most meg, majd utána gondolkozz el a fordítottján is, a mondás eredeti verzióján! Ép testet ad ép lélek.

Ha odafigyelünk, hogy lelki harmóniánkat megteremtsük, akkor elkerülhetők a test problémái. Külső és belső tényezők határozzák meg, hogy egyensúlyban vagy betegségben vagyunk, a fizikai testünk csak a végső színpad, ahova mindennapi megéléseink kivetülnek.

Ha a lelkedben béke van, a testedben sem dúl háború (Dr. Darnói Tibor)

Illatoztál már virágzó jázmint, rózsát, gyöngyvirágot vagy a konyhában fahéjat, szegfűszeget, kaprot … és még sorolhatnám hétköznapjaink természetes illatait. Megfigyelted milyen érzéseket váltottak ki belőled az illatok? Ugye mindegyik különböző érzéseket hozott felszínre, némelyik igazi léleksimogató, segít egy nehezebb nap után újra megtalálni a lelki békénket és csillapítani a testünkben dúló háborút. Ilyen egyszerű? Néha igen …

Az illóolajok az aromanövények gyökeréből,  kérgéből,  szárából,  leveléből, gyantájából,  magvaiból, törzséből, virágából és hajtásaiból vegyszermentes eljárással kinyert, illékony olajtartalmú kivonatok. A növény az illóolajokat saját védelmére termeli.

A Young Living esszenciális illóolajok lelkileg és fizikailag is szelíden támogatnak, egyensúlyba hoznak. Nem csak párologtatásra használhatók, hanem étkezéseinket is különlegessé tehetjük velük, mert étrendkiegészítőként is bevizsgált teljesen tiszta, organikus olajak.

A Young Living közösségünkben képzések és tapasztalatok által adott a lehetőség az illóolajak és használatuk mélyebb megismerésére.
Közösségünk nem csak az egészségünk megörzésében hanem az MLM üzletépítésben is holisztikus szemléletű.

Egészség pénzügy kapcsolatok munka - egyensúly

Ismerd meg a Young Living esszenciális olajait, kisérletezz minél többet, de lassan tedd! Ismerd meg a tested és fedezd fel, hogyan reagál a különböző olajokra. Egy csepp olaj is csodálatos, és nagy ereje van. Figyeld a tested hogyan jelez vissza és találd meg a számodra legjobb utat a tested, lelked jól-létéhez! Érzésedet, tapasztalatodat oszd meg családoddal, barátaiddal, számodra kedves ismerősökkel!

Hiszek a képességeimben, tudomásul veszem a nagyszerűségem

Hiszem, hogy hogy Young Living életmód minőségi, élhetőbb, egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, egymásnak kevesebb stresszt okozó, nyugodtabban megélhető napokat hoz mindazoknak, akik hisznek magukban, céljaikban és nyitottak a változásra, váltásra.

Szeretnél többet megtudni az olajokról? Szívesen dolgoznál velünk holiszikus csapatunkban? Kérlek vedd fel velem a kapcsolatot és megbeszélünk egy találkozót!

Magyar nyelvű Young Living termékismertető

Szóljon hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Verified by MonsterInsights