Érzelmi méregtelenítés – az új évben vedd kezedbe életed irányítását!

Az elmúlt két évben az is kénytelen volt felülni az élet hullámvasútjára, aki igyekezett életét szélsőségek nélküli biztos mederben tartani. A szélsőséges érzelmek megélése része lett életünknek, mert nap mint nap olyan kihívásokkal kell szembenéznünk, amelyek negatív érzelmek átélését okozzák. 

Napjaink megterhelő kihívásai ellenére kevesen ismerik az érzelmi méregtelenítés fogalmát. Érzelmeink tisztításával lelkünk megnyugszik és testünk sem háborúzik. Gyakran fordul elő, hogy a test fizikai gyógyulása után elmarad az érzelmi gyógyítás, így sokan egy betegségből fizikailag felépülnek, de lelki és érzelmi fájdalmuk megmarad,  hiányzik az érzelmi gyógyulás ami teljessé teszi a folyamatot.

Soha nem volt még ennyire szükségünk arra, hogy érzelemi méregtelenítésbe kezdjünk!

Meglepő milyen ritkán beszélünk érzelmi egészségről annak ellenére, hogy  mind a pozitív mind a negatív érzelmek fontosak és részei az emberi létnek.
Hasonló módon, ahogy a vegyszerek felhalmozódnak és megterhelik szervezetünket, a negatív érzelmek is felhalmozódnak és elnehezítheti elménket, lelkünket és testünket. Amikor negatív érzelmeinket nem tudjuk megfelelően kezelni, a mérgező érzelmek idővel felhalmozódnak és bekerülhetünk egy lefelé tartó spirálba ami komoly hatással lesz életünk minden területére: immunrendszerünkre, egészségünkre, stresszszintünkre, kapcsolatainkra, karrierünkre. 

Ahogy a fizikai méregtelenítés eltávolítja a vegyszereket és más méreganyagokat, amelyek megbetegítenek bennünket, az érzelmi gyógyító méregtelenítés segít megtisztítani az elménket és lelkünket sújtó negatív érzelmeket. 

Figyeld érzéseidet és vedd kezedbe életed irányítását amikor negatív érzelmek, gondolatok uralkodnak el rajtad, haladéktalanul kezdj érzelmi méregtelenítő kúrát!

Ha az itt leírtak elolvasása után szeretnél többet megtudni és gyakorlati tanácsokat kapni,
kérj ingyenes konzultációt itt!

Gyakori negatív érzelemek

  • Félelem
  • Szorongás
  • Harag
  • Neheztelés
  • Megbánás
  • Sértettség
  • Csüggedtség
  • Keserűség
  • Szégyen
  • Bánat
  • Tehetetlenség

Az érzelmi gyógyító méregtelenítéssel visszanyerhetjük életük irányítását, lelki egyensúlyunk helyreáll, így képesek leszünk arra, hogy a legtöbbet hozzuk ki az életünkből!

Érzelmi méregtelenítés

Fontos! Kérlek olvasd el a honlapon található információkra vonatkozó Nyilatkozatom!

1. Esszenciális illóolajokkal – hogyan hatnak az illóolajok érzelmeinkre?

Érzelmeink az agyunkban, a limbikus rendszerben keletkeznek. Az illóolajok belélegzése pedig több módon is szinte azonnal hatással van az agy kémiájára.

  • Belélegezve a tüdőn keresztül jutnak be a vérkeringési rendszerbe ahonnan a vér az agyba juttatja az illóolaj molekuláit.
  • Az orrunk, szagló rendszerünk közvetlen összeköttetésben van az aggyal, limbikus rendszerünkkel. Ezért belélegzés után néhány másodperccel már megkötődnek a szagló receptorokhoz onnan pedig az agy mélyebb részeibe jutnak.
Hogyan hatnak az illóolajok - szagló szerv, agy limbikus rendszere, bőrön keresztül véráramba

2. Pozitív napi megerősítésekkel – hogyan hatnak a pozitív megerősítések érzelmeinkre?

A pozitív megerősítés olyan konkrét kijelentés, amely pozitív nyelvezetet használ a negatív gondolatok megszakítására és a változás vizualizálására. Pozitív megerősítések kimondása az önbecsülés és önszeretet, onmagadba vetett hited erősítésének egyik legegyszerűbb és leggyorsabb módja. Az állandó negatív gondolatok nemcsak az önbecsülésedet rontják, de káros hatással vannak fizikai egészségedre is.

3. Különlegesen hatékony – esszenciális illóolajok és pozitív megerősítések együtt

Ötvözd a fenti két módszert és használj napi rutinod során Young Living esszenciális illóolajokat, és használatuk közben mondd el a hozzátartozó megerősítő mondatot! A Young Living illóolajok és megerősítő mondataik használatához kérj ingyenes konzultációt itt!

A teljesség igénye nélkül, néhány esszenciális illóolaj az érzelmi méregtelenítéshez

  • Bergamot – Hangulatjavító, szorongásoldó
  • Cédrus – Nyugtató, tisztító hatású
  • Tömjén – Lélekemelő
  • Levendula – Nyugtató, relaxáló, kiegyensúlyozó
  • Borsmenta – Energiával tölt fel, amikor elveszted a motivációd
  • Rozmaring – Segít a mentális kimerültség enyhítésében
  • Tapasztald meg a Young Living Feeling szett 6 különleges érzelmi olaj hatását egy 21 napos kúra során. Használatához kérj ingyenes konzultációt itt!

Szóljon hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Verified by MonsterInsights